Az irodalom mindig különös érzékenységgel fordul az idő, valamint annak mérői felé. Most az órák, illetve az órásmesterek jelenlétét igyekeztem felkutatni és összegyűjteni egy csokorba, regényeken keresztül. Nézzünk meg pár
The Wonderful World of Women’s Watches: Beauty Beyond Time
A karórák elsősorban férfiakhoz kötődő státuszszimbólumnak számítanak, a történelemben mégis a hölgyek csuklóján jelentek meg először. Egy határozottan nőközpontú könyvet fogok ma bemutatni, mely elénk tárja a sokunk által elfeledett
Az idő nyomában – Órás látnivalók, határon belül
Hosszú kihagyás után szeretném elmesélni a csodásan elképzelt párizsi, órás utazásom dugába dőlését, avagy az „Így nem utaztam Párizsba” rész következik. Tekintsük át együtt, a Magyarországon fellelhető órás kirándulóhelyeket! Amikor
Rolex filozófia
Ismét egy számomra kedves könyvajánlóval jelentkezem, mely nem más, mint a Mara Cappelletti által megálmodott Rolex filozófia album. Tekintsük át együtt! Már volt szerencsénk a 2022-ben, magyar nyelven is megjelent
A lagúnák városa egy számlapon?
A világ egyik legvarázslatosabb vízi városa jelenik meg a szemünk előtt, egy újabb Venezianico modell számlapján. Élénken él bennem a nyári utazásom emléke, mely az […]
Podcast témánk kiegészítése, egy nő szemszögéből
A nemrégiben megosztott podcast adásunk témája, a „Mit vennénk 1,5 millió forintból?” kérdéskört vesézte ki. Mivel a csapat egyetlen hölgye nem szeret szerepelni, így most kiegészítésként „papírra vetette” az elképzeléseit,
Újra londoni élmények
A tavaly novemberi WatchPro Salon 2023-as rendezvényt követően, most ismét a magasba emelkedtünk és meglátogattuk angliai tagunkat Londonban. A már jól bevált hármasunk, Viktor, Dani és jómagam indultunk útnak a
Az óraipar meghatározó alakjai 6. – Hans Wilsdorf
Nincs olyan ember a földön, aki az 5 betűs ROLEX szó hallatán ne tudná, hogy mire is kéne gondolnia. Az óraipart erősen meghatározó, vezető luxus világmárka atyját, Hans Wilsdorfot ismerhetjük
Ismét egy női Redentore
Szerkesztőségünkhöz másodjára érkezett a Venezianico műhelyéből a Redentore család női karórái közül, ismét egy modell. A mai teszt olasz üdvöskéje egy modern és elegáns rózsaarany […]
Szerkesztőségünk kedvencei -Watches & Wonders 2024
Idén is megnyitotta kapuit Genf városában az órafanatikusok legnagyobb rendezvénye az Órák és Csodák, avagy a Watches & Wonders. Szerkesztőségünk pár tagja összegyűjtötte a kedvenceit, bár Viktorunk annyival elrendezte volna
Nőként, nőknek, női órákról
Nem túlzás kijelenteni azt a tényt, hogy a ketyegők világát erősen a férfiak uralják, azonban vagyunk páran a hölgyek köréből is óraszeretettel megáldva a mai, picinyke női órás közösségben. Pillantsunk
Stripa strap, azaz Sinka Peti pántjai
Szerkesztőségünket nemrégiben felkereste a Stripa szíjak megálmodója és gyártója, Sinka Péter Bálint személyében. A III. Nemzetközi Órabörzén többen találkozhattak a márkával, valamint felpróbálhatták az érdeklődők, ezeket a bizonyos dupla-hurkos pántokat.
Indulhat a buli! – Az 5BAR első születésnapja
Ez a nap más, mint a többi, legalábbis számunkra biztosan. Megannyi közös pillanat, számos együtt töltött óra, ezernyi videóhívás és óraszeretet lengi körül az elmúlt évünket. Olvasóink bepillantást nyerhetnek a
Nőnapra, virág helyett? Itt a női EDC!
Hatalmas léptekkel közeleg a nemzetközi nőnap, ezért egy kis segítséget szeretnék nyújtani, hogy mi is található egy női táskában és mire lehet szükségünk a mindennapokban. Természetesen minden titkot nem árulhatok
Müncheni impresszió
A londoni élménybeszámolónk után most következzen a München „túránk” impressziója. Az 5BAR csapatának négy tagja ellátogatott a 2024-es Inhorgentára, amely idén ünnepelte az 50. évfordulóját. A tavaly év végi WatchPro